Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Aba-Novák Vilmos keresett alkotó
    Aba-Novák Vilmos
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Perlrott Csaba Vilmos keresett alkotó
    Perlrott Csaba Vilmos
  • Tornai Gyula keresett alkotó
    Tornai Gyula
  • Perlrott Csaba Vilmos keresett alkotó
    Perlrott Csaba Vilmos

Nagy Oszkár Tanulmányok

  1. Nagy Oszkár - A nagybányai Piactér
    1. Reprodukálva:
      - Kishonthy Zsolt - Murádin Jenő: Nagy Oszkár Nagybánya könyvek 2. MissionArt Galéria, Miskolc, 112. oldal

  2. Nagy Oszkár - Nagybányai utca fény-árnyékban
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Nagybányai festészet magángyűjteményekben, Budapest Galéria, 1966, 44. tétel

  3. Nagy Oszkár - Utolsó napsütés
    1. Nagy Oszkár személye és művészi tevékenysége szinte kizárólag Nagybányához és az ehhez közel eső Felsőbányához köthető. Réti tanítványaként 1911-12-ben került a festőiskolába, ahol ekkorra már lecsillapodtak a neósok fellépését követő viharok. Főiskolai éveiben Ferenczy Károly művészi és atyai-baráti támogatását élvezhette. Világháborús katonáskodás, hadifogság majd egy itáliai tanulmányút után 1922-ben tért vissza ismét Nagybányára. Szándékai szerint ötvözni próbálta az alapítók plein air stílusát a neósok felfokozott színvilágával és új térszemléletével. Összeférhetetlen természete miatt csakhamar megalapította a felsőbányai kolóniát, mely fennállása során többször is a nagy előd riválisa akart lenni. A ’20-as évektől egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig e két helyen élt és alkotott.
      Életművének jelentős részét képezik azok a művek, melyeken a bányásztelepülések kis házai, kontyolt tetői, girbe-gurba utcái jelennek meg. Időnként feltűnik a Zazar vagy a Bányahegy, felismerhető a nagybányai templom, vagy a Szent István torony, de sokszor csupán egy falusi utcát látunk, napfényben fürdő apró házakkal, szabálytalan kerítésekkel. Korán kialakult egyéni stílusa, melyre a dekoratív, határozott színfoltokból való építkezés és a lendületes festésmód jellemző. Művészetének csúcspontja az 1930-as évekre tehető. Ekkor készültek életművének legkiérleltebb darabjai, melyeken a széles ecsetvonású foltfestés kiélezett fény-árnyék kontraszttal párosul.
      1935-ös festménye, melynek címét ő maga írta fel a kép hátoldalára, szintén egy ilyen faluvégi utcarészlet. Jobbra egy deszkákból ácsolt kerekeskút, melynek árnyékában dúsan burjánzik a zöld lapulevél, balra egy belógó, foghíjas tető, s közöttük a rögös földút, mely a szemlélő tekintetét a kép középpontjába, a két távolabb álló, napsütötte házhoz vezeti. A magasabb, konzolokkal alátámasztott erkélyes épület oldalhomlokzata fehéren vakító háromszögként jelenik meg, míg az alacsonyabb, kis sátortetős parasztház oromfalán a napsütés narancs és vörös foltokat mintáz. A könnyű felhőkkel tarkított világoskék égboltból ítélve a címben szereplő utolsó napsütés inkább az évszak, mint a napszak változására utal. A festményen jól megfigyelhető Nagy Oszkár vonzódása a megvilágított felületek felragyogtatásához, a fény-árnyék kontraszt szélsőséges alkalmazásához, melyek érzelmileg telített expresszív naturalizmusának legfontosabb összetevői.

      Irodalom:
      - Nagybánya. Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. MissionArt, Miskolc, 1992.
      - Mezei Ottó: A nagybányai neósok és ami utánuk következett. Új Művészet 1992 /12.
      - Kishonthy Zsolt - Murádin Jenő: Nagy Oszkár. MissionArt, Miskolc, 1993.
      - Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest, 1994.
      - Murádin Jenő - Szűcs György: Nagybánya 100 éve. Miskolc - Nagybánya, 1996.
      - Nagybánya művészete. Magyar Nemzeti Galéria katalógus, Budapest, 1996.
      PR

  4. Nagy Oszkár - Nagybányai utcarészlet
    1. Nagy Oszkár a nagybányai festőkolónia utolsó korszakának egyik legjelentősebb alkotója volt. Műveiben az alapítók érzelemgazdag festői stílusát ötvözte a neósok új forma- és térfelfogásával, felfokozott színvilágával. 1911-12 körül került Nagybányára, ahol Réti tanítványa lett, majd a következő évben a főiskolára, ahol Ferenczy Károly nemcsak tanára, de atyai támogatója is volt.
      A világháború alatt olasz hadifogságba került, ahol a tisztekről készített portréi viszonylag jó anyagi körülményeket biztosítottak számára. 1920 és 22 között itáliai ösztöndíjat kapott, mely után ismét visszatért Nagybányára, ill. Felsőbányára. Ebben a Nagybányától 10 km-re lévő faluban találta meg legkedvesebb motívumait, az apró, kontyolt tetejű bányászházakat, a távolba, a hegy felé kanyarodó utcát, ("Felsőbányai utca", II. katalógus, 42. tétel) a borzas tetejű Bányahegyet és a süveg alakú Hegyeshegyet. Figurális képeinek modelljeit is legtöbbször a falu bányászlakói között kereshetjük. "Olvasó nők" (64. tétel)
      Egyéni stílusa korán kialakult. 1924-es kolozsvári kiállítása után a kritika dícsérőleg szólt foltokban megfestett utcarészleteiről, melyek jellemzője a képmező alsó sarkából a középtér felé tartó határozott diagonális irány. Ezt a kompozíciós formát láthatjuk viszont később a "Nagybányai utca a Keresztheggyel 1939" (101. tétel) és a majd tíz évvel később festett "Nagybányai utcarészlet 1948" (II. katalógus, 44. tétel) képeken is. Ez utóbbi szép tájképet a régi fény-árnyék kontúrok jellemeznek. A két festmény, mely szinte megegyező nézőpontból mutatja ugyanazt az utcát, jól példázza Nagy Oszkár művészi világának és festéstechnikájának állandó voltát is.
      Több - legalább három - változatban festette meg a "Távolbanézők 1927" (104. tétel) témáját. A két nőalak szinte feloldódik a természeti környezetben, s a hangsúly a fénnyel telített és az árnyékban hagyott részek dekoratív kontrasztjára helyeződik. A 30-as évek közepén készítette "Műterembelső" sorozatát, melyek osztott ablakai, s az ablakpárkányon sorakozó tárgyak jelennek meg a "Testvérek" (II. katalógus, 104. tétel) című képen is.
      Témái mindvégig a nagybányai és felsőbányai napsütötte házak, sárgán fénylő falakkal, haragoszöld reflexekkel, szaggatott vonalú, magas, sötét tetőkkel, illetve a napfénnyel megvilágított emberalakok. Az életmű legkiérleltebb darabjait - mint az itt bemutatott képeket- napfénytől izzó színek, a fény-árnyék és a formák dinamikus egyensúlya jellemezi.

      Irodalom:
      - Nagybánya. Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. MissionArt, Miskolc, 1992.
      - Kishonthy Zsolt - Murádin Jenő: Nagy Oszkár. MissionArt, Miskolc, 1993.
      - Murádin Jenő - Szűcs György : Nagybánya 100 éve. Miskolc - Nagybánya 1996.
      - Nagybánya művészete. Magyar Nemzeti Galéria katalógus, 1996.
      PR

  5. Nagy Oszkár - Csendélet, 1930 körül
    1. "Nagy Oszkár művészetének kiteljesedése, legjobb alkotói periódusa az 1931 körüli időszak egy–másfél évtizede. Életművének legkiérleltebb darabjai készültek ekkor, összegezve az addigi eredményeket. Feszített kompozíciók, napfénytől izzó színek, a fény-árnyék, a formák dinamikus egyensúlya jellemzi a műveket. A sokféle lehetőséget kínáló, sokfelé ágazó neós örökség egyik lehetséges, nagyszerű továbbélési formáját mutatja ekkor Nagy Oszkár művészete." (Kishonthy–Murádin 1993. 29.)

      Nagy Oszkár 1930 körüli, ismert alkotásainak javát utcarészletek és csendéletek adják. Csendéletein a gyakorta alkalmazott természetes és intenzív megvilágítással felszikráztatott színek tűzijátékából bontja ki formáit, egyszerű tárgyakból kialakított kompozícióit. Az elsőként felrakott, legintenzívebben megragyogtatott részekhez, mint optikai centrumokhoz igazítja azután a többi, visszafogottabban kezelt színértékeket. E módszerével Nagy Oszkár a posztimpresszionizmus francia mesterének, Cézanne-nak festői metódusát követi, aki ehhez hasonlóan, a vakítóan fehér vászon bizonyos részeinek fedetlenül hagyott részeit tekintve kiindulópontoknak, ezekhez viszonyítva építette, fejlesztette tovább festményeit. Nagy Oszkár itt bemutatott csendéletén az egyik ilyen optikai kezdőpontot a képsíkon felül elhelyezkedő, a háttér sötétjéből kéken előderengő korsó szájának belső felületén megvillanó napsugár intenzív sárgája jelöli ki. A fény kissé lejjebb a hagymákat és paprikákat magábaölelő tál peremén cikázik tovább, majd az abroszon heverő paprika zöldjéből tovacsillanva a képsík közepe táján ömlik és szóródik szét, kiemelve a gyűrt és gazdagon árnyalt terítő fehérségét. A festménynek egy közeli analógiájával (Almás csendélet, 1929. repr.: Kishonthy-Murádin 1993. 79.) való összehasonlítása teheti szemléletessé, hogy mi az a többlet amellyel Nagy Oszkárnak sikerült e csendéletét kompozicionálisan oly izgalmassá tennie. Tárgyalt festményünk alsó felét eltakarva is egy tökéletesen harmónikusan komponált, tipikus Nagy Oszkár-csendéletet látunk, amely azonban – a párhuzamként felhozott festményhez hasonlóan – nem lép túl a csendéletfestés hagyományos keretein. Képünk alsó felét ismét szabaddá téve válik érezhetővé, hogy a gazdag dekorativitásában, hullámozva felfelé nyomuló, dominánsan vörös és világosabb sávokban rétegződő asztalterítő milyen fontos szerepet nyer a kép egészének felépítésében. Megpróbálja a lehetséges határáig felnyomi a képsík tetejére a csendélet tárgyait, önmagának főszerepet követelve küzd mennél teljesebb kibontakozásáért. E műfogással válik az ábrázolás önmagán túlmutató módon a lefelé súlyosodó sötétebb és a felfelé törekvő világosabb tömegek csataterévé, egyensúlyt kereső dinamikus, energiákkal telített kompozícióvá.  Így válik a hagyományos "nature morte"-ból – a franciák által a "halott természet"-ként elkeresztelt műfajból Nagy Oszkár ecsetje nyomán "nature vivant", vagyis élő, eleven természet.

      Kiállítva:
      - Expositia de Artá, Oradea, 1947.
      "Colectii si colectionari" 1999. Muzeul Tárii Crisurilor, Oradea. A kiállítás meghívóján reprodukálva.

      Irodalom:
      - Kishonthy Zsolt – Murádin Jenő: Nagy Oszkár. Nagybánya Könyvek 2. MissionArt Galéria kiadása, Miskolc, 1993.
      RA